A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, minden év május 10-én.
Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját. (Wikipédia)
Óvodáinkban hagyományosan, minden évben, a gyermekek, témához igazodó, alkotásaiból készült kerítés kiállítással ünnepeljük a Madarak és fák napját. A művek hosszabb időn keresztül tekinthetők meg, melyet óvodásaink nagy büszkeséggel mutatnak meg családjaiknak.